Kott Zoltán, a piacvezető Meló-Diák vezérigazgatója elmondta, hogy a tavalyit 7-10 százalékkal haladja meg a diák munkavállalók átlagos órabére, 2025 nyarán 2100 forint körül mozoghat. A diákmunka átlagos díjazása így meghaladja a garantált bérminimumot is, amiből a 25 év alattiaknak szja-t sem kell fizetniük.
Az érettségihez, főiskolai/egyetemi hallgatói jogviszonyhoz kötött vagy szakmai ismereteket megkövetelő munkakörökben a garantált bérminimum az irányadó: ez 2025-ben bruttó 2005 forintos órabért jelent, amit a 25 év alatti diákok, akiknek szja-t nem kell megfizetniük, levonás nélkül kézhez is kapnak.
A diákmunka-órabérek az egyes régiókban szintén a munkaerőpiac általános mintázatait követik. Az Alföldön, ahol a mezőgazdasági munkák súlya nagyobb, 2024 egészét tekintve a Meló-Diáknál 1769 forint volt az átlagos órabér (a pótlékokkal együtt), Dél-Magyarországon 1981, Budapesten és Pest vármegyében 2113, az Észak-Dunántúlon pedig 2178 forint.
Kott Zoltán hozzátette, hogy 2024-ben a Meló-Diák megerősítette piacvezető pozícióját a hazai diákszövetkezetek között. A társaság árbevétele elérte a 20 milliárd forintot, a diákok által ledolgozott órák száma pedig meghaladta a 9,7 milliót, amivel a Meló-Diák az ország legnagyobb „foglalkoztatói” közé tartozik.